Szürrealista szellem - Bari Károly műveiről

Bari Károly a mély és nyers szegénységből érkezett az irodalomba. A cigány nép évszázados hányattatásai szólalnak meg verseiben, és létezésének viszonyairól szól. Népéhez forduló költő, aki öntörvényű és megalkuvásra képtelen, és aki érvényt akar szerezni kitűzött erkölcsi normáinak. A cigányvilág szokásait mutatja be, kapcsolva más népek kultúrájához, bizonyítva közös motívumrendszerüket, érzésvilágukat.

Bari Károly 1952-ben született Bükkaranyoson. Első verseit a Napjaink és az Alföld című folyóiratok közölték. A népdalok egyszerű és őszinte érzelemvilága állt hozzá a legközelebb. Camus és Dosztojevszkij vonzotta, és Nagy László lírája hatott stílusára, megfogalmazásaira. Kamaszként indult költői pályáján, egyik napról a másikra vált híressé. 13 évesen kezdett verseket írni, és 17 évesen már kötete volt.

Bari Károly

                       Petőfi

Életünkből-kitörölhetetlen szavakkal tördelted

lelkedet, jövőbe-látó szemeid taván mégis

csónakázni indult a halál; nem félt a

márciusi ifjak kínná-vergődő dühétől,

halálba-roppant csontjaidat lángokba: zászlóidba

göngyölte, pedig hogy sóhajtozott, nyögött a csatatér,

ordítva sírtak a mezők is;

barna köveket: pacsirtákat dobáltak az ég arcába,

feketébe szomorodott a délibáb: fekete lovasok

vágtattak Segesvár felé, országot-elborító

szemfödelet húztak maguk után: a mi szemeinket

takarták sötétségbe, nem láttuk, hol zártak a

földalatti erdők éjszakájába, szavakká-tördelt

lelked tüzes sziklája életünkre hengeredett:

hánykolódunk, égünk hatalmas súlya alatt.

Népe közérzetét közvetíti érzékenyen gazdag képi világgal. Szürrealista szellem. Idegen tőle a zsúrfiúi és a fád magatartás és viselkedés. Tudatos szerkesztéssel rendezi emlékképeit, látomásait. Képalkotása, valóságlátása mikrorealista. Metaforái lényegített élettények. Merész képzettársításokkal ábrázol, miközben víziói konkrét látvánnyá válnak. Nem fél a szavaktól, otthonos velük. Nem meghökkentő képalkotásokkal operál, nála nem kaland a szürrealizmus, hanem világfelfogás, ábrázolási mód, formanyelv, a világ kifejezése. Tiszta szándékú háborgása szólal meg műveiben, hisz a szürrealizmus felszabadító erejében, hisz abban, hogy megváltoztatható a világ. Harcol a hazugság ellen, és bízik a szó erejében. Regényesen szárnyaló írásaiban merész és lázadó. Nyugodtsága mögött indulat munkál, szenvedélyes hangon szól, megátalkodott hite kergeti. Bari komor, nem engedi meg magának az ironizálást. Nem a hagyományos kötöttségek híve, inkább az ide-oda hullámzó belső gondolat-hangsúlyok összecsendülését kedveli a világról való tűnődése közben.

Irodalmi berobbanása után a hetvenes évek társadalmi rendszerében lelassult pályája. Nem az irodalmároknak és a politikusoknak írt. Akkor az irodalmat is a viszonylagosság hatotta át, és azt már nem viselte el a hatalom, hogy a szovjet megszállásról és a szabadság hiányáról is írni lehessen.

Szabad szellemként nem másolt, nem utánzott, és nem hitt az egymást érő népboldogításokban sem, nem is kommunistáskodott. 1972-ben büntetést kapott és nem elismerést. Persze ez érthető volt, mert versei költői világképe nem a szocialista társadalomépítés elméletéből és gyakorlatából táplálkoztak.

Emlékszem, egyszer a március 15-i tüntetések után felolvasta néhány versét a Hazafias Népfront Béke klubjában, a Népköztársaság útján. Óriási volt a tömeg, még az ablakban is ültek. Szavai vihart kavartak, mert azt mondta: állunk a várban falhoz emelt kezekkel, szabadság hol vagy. Kitört a botrány, mert radikális volt ugyan a társaság, de ott inkább az volt a jellemző gondolkodás, hogy jó a szocializmus, csak rosszul csinálják ezek a vezetők. (Hogy mit mondtak a szabadszájúbbak, hagyjuk.)

A hetvenes évek közepén visszaszorított helyzetbe került. A magyar irodalmi élet fekete lapjai között a Bari Károly címszó alatt találhatunk néhány ellene elkövetett bűnt. Veszélyes nézetei miatt katonának vitték, pedig korábban egészségileg nem tartották alkalmasnak. Borzalmas tortúrákon ment ott keresztül. Megalázták, fenyegették, rugdosták a nép hadseregében. A halálba akarták kergetni. Majdnem sikerült is, mert egyszer feladta a harcot, felvágta ereit. Az aszály táborát járta, vérerei fonalait önként kioldotta, koponyáját már tenyerébe képzelte a sírásó csönd, és már a férgek csipeszei közt járt a hírekben, mert napkelet ellen állt tündöklő szemmel – ahogy a Száműzetés című versében fogalmazott. Ezt az írást kedvelt költője is államellenesnek nevezte és nem közölte.

Itt érdemes egy rövid kitérőt tennünk, mert a szocializmus alatt a néphadseregben a katonai élet anomáliákra épült. (Azt csináltak az emberrel, amit akartak.) Mi az olaszok ellen készültünk háborúra, nekünk kellett védenünk Keletet, ha átlépik a határt. Erre gyakorlatoztunk. Ezért kellett napokig kuksolni valamelyik erdőben az éjszakai riadó után, hogy megérkezzen az ellenség és megverjük, szétlőjük őket. Közben folyt a szocialista embertípus nevelése a seregben, ami azt jelentette, hogy legyünk lojálisak, vagy inkább támogatók. Ebben a világban nehéz volt szabad szellemként gondolkodni, Barit is az átnevelés ravasz trükkjével vonultatták be a seregbe, és gyötörtették más kiszolgáltatottal.

A civil életben is folytatódtak megaláztatásai versei miatt. Három hónapig volt a szegedi Csillag-börtönben - ítélet nélkül - köztörvényesek között. A Művelődési Minisztérium egy lépést sem tett érte. ( Hagyjuk most az akkori neveket!) Barit a Színházművészeti Főiskoláról is eltávolították. (Bilincstől kékültek kezei.) Tizenöt évig nem kapott állást, senki nem kereste. Azok voltak a vezetők, akik nem vállalták a konfrontálódást, és a hatalom relatív szűk téren belül központosult. Visszahúzódó lett. Bár 1984-ben József Attila-díjat kapott, de közéleti költő-szereplőként ritkán találkozhattunk vele.

Nehéz sorsú vidéken járunk verseiben. Körülöttünk a „szegénység örökzöld rozmaringvirága” és varjúkárogás, vályogcsomók, és Jézus útját „bűneink szögeivel teleszórtuk”. Csupa kellemetlen érzést kiváltó asszociációk kerülnek elénk a szegénységről és az elesettségről. Barival szólva: „sokan várjuk a kapukon kívül, hogy bizalmatok rézkrajcáraival megajándékozzatok.”

Bari magányos költő. Párhuzamokban és ellentétpárokban fogalmaz. Torlódó képei varázsfényében egy egész nép történelme jelenik meg szokásaival, gondolkodásával. Felidézi hiedelemvilágukat, ahol a hegedűk vijjogásában élők háta mögött megátkozott szerelmek sárkányai csatáznak, és döglött macskák szőrét rakják haragosaik kenyerébe, hogy megrontsák.

Onnan jön, ahol az éhség nagy úr, fehérre meszelt házak csordája legel az útszélen, és ablakfogaikkal csillagot harapnak, körülöttük kehes lovak nyerítése lobog a levegőben. A világ szomorú. Vonítanak a szél kutyái, meggyalázott virágok sírnak, átok-keserű szelek rakják ki az életre a gyerekeket, vércsék száján vonaglik a sikoly, szerelmesek egymás húsából élnek, és hajnalok tornyai dőlnek a vállukra.

Látomásos-szimbolikus világot találunk verseiben. A vidám dal idegen tőle. Hol három holló sí-rí, hol lihegő rózsák bomlanak a földre a felgyújtott percek erdejében. A képek a legérdekesebb, leginkább őket értjük. A meséktől nem szabadul, de nem tündérvilágról ír. A cigány népköltészet jelenik meg fordításaiban, festett képeiben. Arcukat hordja, arcát hordják. Témaválasztása kézenfekvő, saját sorsát írja. Egyszerre írója és hőse is verseinek. A cigányság világáról, a cigányfolklórról ír. Legyen az vers, mesefordítás vagy festmény. Az elfelejtett tüzekről szól, kimondja az éjszakát”, „halála dobog az inge alatt, akinek pacsirták fészkelnek a nyelve alatt, öleli emlékei romjait.

Kínja indította útnak. Romaként emelt szót. Nagyhatású poézis az övé. Kultúrák halmazából táplálkozik. Szenvedély, feszültség, szókimondás jellemzi. Virtuóz módon sodorják az olvasót pontos képei. A motívumok egymást erősítik, hangvétele, tempója erős, az olvasót mélyen megfogja. Erkölcsi alapon gondolkodó költő, az olvasó kreativitására is épít.

Az átélt gyerekkor eseményeiről, a cigányság életéről, nehéz sorsáról őszintén, személyes hangon ír. A fájdalmat és a hiányt szólaltatja meg verseiben. Plasztikus érzékenységű képekkel festi le a cigányputrikat, fölfedi az álommal bélelt házak falát, ahol anyja sűrű pilláival nem vitázik álom. Tisztítja a kormozott vályogépületeket és a bentélőket.

A Némaságok könyve című kötetében lány-agancsos kakasok káromkodásai szólnak, virágtalan ablakát bolyhos fagy maszatolja, nem lát be rajta senki. Kívül ősz van. A füst lépcsőin szikrák ugrándoznak, sasok szónokolnak a szilaszirten. A tudat tüskéivel bélelt csont-zsákba varrva figyeli, mit mond a lélek. Rókadémonok jönnek, szívek zuhanni kezdenek, az eszmélet küllői közt megtöretett a világ. Hűtlenségek magasodnak, a nap arany vadhús. Fekete végű kését szívének szegzi. Köddel fátyolozott a világ mosódik össze a vagánykodásokkal és elnémításokkal, horkoló tavakkal, részeg pünkösdi rózsákkal – ahogy ez az ember - alapú civilizáció gondolkodásában természetes.

Rosszkedvű világról tudósít. Az aggasztó múltról és jelenről szól, de mi a rideg jövőben is ezt a világot látjuk. Mindennapjaink levegője árad belőle. Nem csak homályosan sejtet, hanem az egymásra tóduló motívumok, metaforák, szóképek hálójával szövi át műveit, nála a cigány néplélek minden árnyalata megszólal. Írásainak textúrája ebből az élményvilágból és szabadságvágyból származik. A hagyomány és az identitás fogalmak körül mozog. A nyers szegénységből jött, az álmok országhatárain túlról, emlékek rongyaival. Hozta a fuldokló folyók sóhajait. Ez a verseit meghatározó életérzés. Ablakunkba csontsovány holdat állított, hogy ne menjünk ki a rétre, mert baj mindig akad és fölhasítják lábunk virágagyarak.

Visszatérő motívumokkal köti össze versszöveteit. Varjak, agyarak, virágok, ködök, csontok állnak szóképei alapján, ezekből bukkan fel a hold, a nap, a szél. Belehelyez minket a cigányok életébe, a vándorlások bizonytalan világába, ahol az ember arra vár, hogy talál valamilyen kincset. Csupa kellemetlen érzést kiváltó asszociációk kerülnek elénk a szegénységről és az elesettségről. A párnák csücskeit dér harapdálja, és vizes bürök-sípokon sikoltozik a szél.

A világot nem csak saját szemszögéből mutatja be. Előbukkan belőle a filozófus és a szociológus költő. Fekete világba néz - fekete szemekkel - a mesélés örömével, miközben gyöngyökké fagynak az arcán könnyek.

Néprajzi gyűjtései is fontosak. Cédéin a vándorútról, a faluszélről hoz énekeket, meséket. Az erdő anyja címmel négy és fél száz oldalon cigány meséket, eredetmondákat, hiedelemtörténeteket olvashatunk, ami sok év gyűjtő- és fordítómunka eredménye. Fontosságát emeli, hogy akkoriban a kultúrpolitika tagadta az önálló cigány kultúra létét, és ő bebizonyította, hogy igenis létezik ilyen, és egyenrangú más nép folklórjával. Fölhívta a figyelmet az itt élő népek közös motívumkincsére. Így ébredünk rá, hogy anyánk egy kicsit kun, vagy román, esetleg szlovák, tán cigány is, és csak tudatlanságunk vezet a népek közti acsarkodás szításához.

Hozzátartozik még életművéhez, hogy festményei, rajzai is a cigány kultúrát követik formanyelvében és témavilágában. Én úgy látom, hogy képei színdúsabbak, mint költői képei, bár hatásuk egy tőről fakad. Hozzátartozik még a leltárhoz, hogy német és francia nyelven is jelentek meg cigány-magyar művei.

Politikai okokból fakadó megrázkódtatásai ellenére is elmondhatjuk, Bari nem politikus alkat, mert túlzottan indulatos, és ez ott káros tulajdonság. Nem inspirálja a kompromisszumok művészete, erkölcsileg értékeli a mindennapok eseményeit az általános szabadságvágy, a bűn és az igazságtalanság kapcsán. Csak a kompromisszummentes szinteket tudja elfogadni. Művei kiállják az idő próbáját. A csönd a kedvence, ott talál magára. Lassan alkot. Neki az íráshoz sok belső időre van szüksége.

Bari soha nem tagadta meg cigány származását. Elfogadottsága révén kulcsfigura lehetne a cigány-magyar kultúra, életmód és együttélés összekapcsolásában. Mélyen gyökerező irodalmi hagyományaink folytatója. Közép-európai szintézist alkot verseiben.

Záró mondatként szeretném megjegyezni, hogy elfogult vagyok vele, mert korosztályom kultikus alakjának tartom.

Bari Károly

             Vándorcigányok

Hajnalok tornyai dőlnek vállukra: szürke ködöt-ásító,

csípős szelek sörényébe-fogódzkodva érkező

hajnalok, a szegénység keserű füstje fojtogat

bennünket, nyikorgó szekereinken

visszük rongyokba-öltöztetett, hegedűszóval-cirógatott

isteneinket: csupa-tűz ölű asszonyainkat,

akik az árkok szélén szülnek, tündérek ők;

az utak tündérei, harmattal mosakodnak,

gyöngyvirág-levélbe törölköznek, szemünkre álmot

énekelnek esténként, szoknyájuk suhogása;

forró zivatar, amikor a varjak fekete

szárnycsapásai sötétséget karcolnak az utak

fölé, árnyékok lopakodnak a fák között;

lányaink kendőjét akarják ellopni, hogy majd

csókért adják vissza, nem őrzik vad kutyák

sátoros szekereinket; kíváncsiskodó

baglyok rikoltoznak csak a szekérrudakon,

a régi öregek hétpecsétes íratlan törvényei

égették keményre szívünket, cigányok vagyunk,

ponyvás szekereinket; kíváncsiskodó

baglyok rikoltoznak csak a szekérrudakon,

a régi öregek hétpecsétes íratlan törvényei

égették keményre szívünket, cigányok vagyunk,

ponyvás szekereken kóborol népünk a világban

hidegen-süvöltő telek, verejtékben-ázó nyarak

között, tábortüzek hamuvá-rongyolódott

lángjai alatt kincset keresnek az éveiket-már-nem-tudó

cigányasszonyok, akik döglött macskák szőrét

rakják haragosaik kenyerébe, hogy megrontsák,

arcunkra utak pora tapad, végtelen, csillagot-álmodó

puszták dideregnek mögöttünk, szurtos gyermekeink

az öröm piros-citeráját zengetik naphosszat; gondtalanok,

nyikorgó szerekeink az utak kőpadlójához nőttek,

kehes lovaink nyerítése lobog a levegőben, súlyos

fény-zászlók zuhognak a falukra: parasztjaik

az arany búzaföldek szívdobogásából falat

berozsdásodott, csikorgó tengelyű égtájak között;

az utak mellett: kormos ágaikra este

ráúszik a hold.

Novák Imre

         Novák Imre

 

Születési hely Veszprém, idő 1953. szeptember 21.

Lakcím Budapest 1145 Thököly út 135.

3 gyermekem van: Dóra, Laura, János.

Utolsó munkahelyem: Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal. Nyugdíjas vagyok.

Tanító, magyar nyelv és irodalom tanári, közoktatási vezetői, pedagógia tanári és pedagógiai előadó szakos, közigazgatási szakvizsgát tettem.

1978-ban Zuglóban kezdtem tanítani az Álmos vezér téri Általános Iskolában. Magyartanárként színházi előadásokat, iskolaújságot, iskolai tévéműsort készítettem tanítványaimmal, és szívesen vettünk részt tanulmányi és kulturális versenyeken. Az ELTE magyar nyelv és irodalom tanárképző karának gyakorlatvezető tanáraként is dolgoztam.

1993 őszétől - egy kisebb megszakítással - a Józsefvárosi Önkormányzat oktatási, közművelődési és sport ügyeivel foglalkozom. Munkám során hazai és külföldi iskolákkal ismerkedhettem meg, szervezhettem szakmai tanulmányutakat, intervizítációs programokat.

Pedagógiai szakértőként több önkormányzatnak, illetve tanácsadó cégnek készítettem pedagógiai szakvéleményt, elemzést az intézmények működéséről. Több előadást tartottam minőségirányítási rendszerek működtetésének ismertetéséről, illetve intézményi minőségbiztosítási rendszer kiépítésében is részt veszek.

Szívesen dolgozom a magyar oktatásügyben, közművelődésben és a sport ügyeinek szervezésében, mert úgy gondolom, hogy a magyar kultúra és művelődés ügye mindnyájunk fontos kérdése és tevékenységi terület jövőnk érdekében.

2000 őszén a XII. kerületi Pedagógia Szolgáltató Központ igazgatóhelyettese lettem. Feladatom volt a kerület szakmai munkáját összefogó szaktanácsadók, tantárgygondozók tevékenységének szervezése, irányítása. Tapasztalatokat szereztem a munkaközösségek szakmai életéről, szakmai munkájuk hatékonyságának növelési lehetőségeiről. Két alkalommal is Budai Oktatási Napok címmel pedagógiai napokat szerveztem az elmélet és gyakorlat kapcsolatáról, illetve a tanórai munka módszertanáról.

Több mint negyven éve jelennek meg írásaim, elsősorban pedagógiai témákban, illetve több kiadvány írója és szerkesztője voltam.

A nyolcvanas évek elején a Napjaink és Gyermekünk című lapok megjelentették novelláimat. Aztán a Mentor és az Újkatedra című pedagógiai lapok munkatársa voltam, de jelentek meg riportjaim, tanulmányaim írókról, költőkről, illetve képzőművészekről és egyéb publicisztikai írásaim, valamint verseim, novelláim a Köznevelésben, a Versmondóban, az Új Pedagógia Szemlében, a POLISZ-ban, a Napszigetben, a Népszabadságban, az Élet és Irodalomban. 1989-ben saját kiadásunkban megjelent egy haikugyűjteményünk két szerzővel közösen.

2004-be felvételt nyertem a MÚOSz–ba.

2010ben Bólya Péter-díjat kaptam.

Novák Imre                         Közelképek és aranyfedezetek

Álmodó színes

Falevelek merülnek

Téli halálba.

A nappal vére

Finom és egyszerű nő

Lelkére csordul.

Pogány örömmel

Az őrület madara

Szökőkúttá vált.

Sírcsonkok mellett

A forrás jéghalálba

Merevedett arc.

Tótükre szürkül,

Az erdő és a mezők

Esőbundában.

Elszáradt levél

Tovább hullik az erdőn

Vérző farönkről.

Vörös ikreknél

Gáz, gőz, füst, parázs tör fel.

Ház dől most házra.

A hegy lábánál,

A völgy közepén mocsaras

Tavak születtek.

Erdőhatáron

Hasadék, felhőkatlan

Ködspirált lövell.

A nap rásütött.

Lepkepár egymást fedő

Árnyékában várt.

Húzza a nyelved.

Élet vize az ecet.

Fanyar és bizarr.

Spárgafonatban

Ha alázuhanok majd,

Ki szövi tovább?

Szótagok, szavak,

Az idő megfojtása

Tizenhét álom.

Gőzölög a táj.

Köd ritkítja az erdőt.

Levélkavargás.

Hol jött vagy ment,

Fűrészféle alak volt,

Csak jött, ment, jött, ment.

Víz színe remeg.

Az eső köröket szúr.

Üres felület.

Vízen fűnyaláb.

Szilfák hosszú árnyékán

Úszó szigetek.

Nyugtalan szellemét

Az akusztikus térben

Emlék kísérti.

Sziklás hegy előtt

Egy csiga is elindult.

Felér a csúcsra?

Égi vonalon

Szaladgál a képzelet,

Mikor szóródik.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Őrzi elszáradt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Árnyékok, formák

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Szádban cseresznye

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Messzi a közel.

Mily világos a homály.

Kuszán egyszerű.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Ördögűzés folyt.

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Csendes pillanat

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Esti káprázat,

Tűz, víz, légáramlat jön.

Villám csap bele.

Kiváló debatter.

Kiugrott apácák közt

Cinizmust hirdet.

Fény sehol, mégis

Éles és tündöklő arc.

Önmagában nő.

Bűbájfotókon

Piros mellbimbójú nő.

Tériszonyom van.

Árnyam növekszik,

Ördöggel szimpatizálva

Hínár, víz fon át.

Csendes pillanat,

A partra lépő folyó

Életcsuszamlás.

Ördögűzés folyt

A halál nevű képlet

Fogásaival.

Nem értem magam.

Összedolgoztuk magunk,

Majd kettévágtuk.

Gazdag, csinos táj.

Az élet nem vetélytárs.

Szerelmed alkot.

Ha kibírom a

Földi létet, akkor a

Pokol is jöhet.

Messzi a közel,

Mily világos a homály,

Kuszán egyszerű.

Szádban cseresznye.

Napfény, eső, szél, halál.

Csak egy nap telt el.

Árnyékok, formák,

Kedvesed hasonmása

Szirénhangon szól.

Őrzi elhervadt

Virágok sziromporát

Az elszáradt fű.

Karddal nyert folyók

Zúgásán mindenki ért.

Keselyű les föntről.

Apró lökések,

Vénámba hajórajok,

Halcsontok döfnek.

Madaras ágak

Átaludták a telet,

Vízbe bámulnak.

Víz selymesedik.

A nap szemérmetlenül

Eléget mindent.

Nem élő, nem holt.

Alaknélküli voltunk,

Vagy mindkettő.

Holtak szájában

Homok, kő, giliszta, föld.

Hús, gyümölcs után.

Nézett, mosolygott.

Csak egy test akart lenni

Az életemben.

Farönkfej nyoma

Táncoló alakokkal,

Életrajzokkal.

Fák hajladoznak.

Szél bújt el az erdőben.

Onnan jön vissza?

Téli éj gondjai:

Átkozott féltékenység.

Sápadt hold néz.

Dögcédulám már

Gyerekeim játékszere.

Apámé sehol.

Nap napra csúszik.

Vagyunk, a holnap nincs itt.

Túlélők leszünk?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned