Steven Wallace: Egy feketerigó tizenhárom nézete - elemzés


Az Egy feketerigó tizenhárom nézete amennyire az imagism, annyira a kubizmus szülötte is, és ezeken túl is különböző hatások (a zen buddhizmus és a japán haikuk) eredője.

A vers, miközben természetleírás, ugyanakkor azt is bemutatja, hogyan is lehet egyazon dolgot szinte végtelenül sokféle módon megközelíteni, megfigyelni és leírni.
A versnek a természet és az egyszerűség a fő elemei. A közönséges madár, mint központi szereplő bemutatása, rávilágit a hétköznapi dolgok különlegességére. Átvitt értelemben a különböző nézetek jelentik azt is, hogy amint egy feketerigót is szemlélhetünk számtalan nézőpontból, gy egy-egy ember sem egyszerűsíthető le egyetlen sémává.
A versben - noha alapvetően imagista vers - mégis szimbólummá alakulnak az egyes szerepek: a feketerigó a beszélő tudatosságát szimbolizálja: ez az egyetlen figura, amely összekapcsolja egymással a vers tizenhárom szakaszát. A sárgarigó a gazdaság szimbóluma. A Noble accent pedig a tudásé.

A vers hasonlatot is használ: "Három elme voltam, mint egy fa" (három ága). (A második versszakban).

Az allúzió egy történetileg, vagy kultúrálisan jelentős személyre, helyre, dologra vagy eszmére való utalás. A háromszoros elme itt Freud id,ego és superego -jára utal (három elme).

A metafóra olyan alakzat (figure of speech) amelyben beleértett (implicit) hasonlat van különböző objektumok között. Ilyen a feketerigó, amikor "it was a small part of a pantomime."

A költői képek (imagery) lehetővé teszik mind az öt érzék használatát: "And it was going to snow" felidéz egy havas délutánt, folyamatos várakozással a havazásra, amely a délután minden pillanatában éppen megindul. Ez egy végtelenített pillanat.

A versben belső rímek találhatók: "The only moving thing" (ing) illetve az r hang gyakorisága a pl. a "In which there are three blackbirds." sorban. A vers ellenben szabadvers. Él a soráthajlásokkal, ahol a gondolat nem áll meg a sor végén. A vers szakaszokra (stanza) osztott szabadvers. Nincsen ritmus-, rím mintázata, noha (mint láttuk) rímek előfordulhatnak benne, sőt az ismétlések - mint költői eszközök a párhuzam kifejezésére szintén rímeket (önrím) is eredményeznek a (IV. stanza). Egyes stanzái római számokkal vannak sorban számozva, mintha stációkat látnánk. Így a vers egésze egyféle módon allúzió a passióra is. Ugyan a Passiónak 14 stációja van, de a római sorszámozás megengedi az allúziót. Melyek ezek a stációk? Értelmezhetjük őket úgy is, mint egy kép megragadására tett kísérletsorozat 13 próbálkozásának állomásait. Ily módon maga az egész vers válik a lényeg megragadásának folyamatát leíró úttá. Másrászt a római számozás Eliot Ezra Pound Cantosainak számozásán át visszanyúlik Dantéig (legalábbis az én fejemben). Közel sem vagyok benne biztos, hogy ez Stevens Walace-nál szerepet játszott.
Az egyes versszakok közül néhány akár önmagában is megálló vers lehetne. Egyetlen motívum, a feketerigó motívuma kapcsolja össze őket, ahogyan azt a vers címe ígéri, a tizenhárom nézet mind különböző.

Ez a fajta összetett látásmód Picasso képeit idézi fel, amelyeken ugyanazt a dolgot (pl. arcot) egyszerre látjuk szemből és profilból is. A természeti képből az elmén keresztül a lényeget bábfiguraként tükröző, sdortatott figurán keresztül az emberek kapcsolatán át vonul a szimbólum, stanzánként más jelentést kapva: a IV stanzában a feketerigó az emberi lényeg. Az V.-ben Platón ideáinak árnyképe barlangból szemlélve, a hetedikben a gazdagság utáni hajszával szembeállított élet szimbóluma. Később, mint ismereteink határát kijelölő, jeleniok meg, majd fenyegető rém-árny, amelynek csak jelenlétét érezni a XI.-ben.

A vers keretes szerkezetűnek tekinthető. Az első versszak hideg mozdulatlansága a havas hegyekkel, amelyekben szürreálisan nagyra nő az egyetlen mozgó dolog a vers hiperbolikus nagyító üvegén keresztül, a feketerigó szeme. Az utolsó stanza visszatér a nyitó képhez immár körbe érvén az összes stáción: a rigó itt már mozdulatlan. Már szeme sem mozdul. mégis közelebb van hozzánk, mint az első képben, ahol csak távcsővel láthattuk. Már itt ül az ablak előtt a faágon és vár.

Mint a halál.


Utoljára frissítve:2021. február 07., vasárnap 11:10
Fábián József

1957-ben születtem. Geológus és informatikus vagyok, első szakmámban egy évtizedet, a másodikban már több mint kettőt dolgoztam. 5 gyermekem van.

Verseket 2010. tavasza óta írok, elsősorban saját érzelmeim, gondolataim kifejezésére. Hiszem, hogy az (írott) emberi beszéd legszervezettebb, legtömörebb, azaz az információt legsűrítettebb formában átadni képes fajtája a líra.
Saját kötetem nincsen, verseim irodalmi portálokon, illetve egy-két alkalmi antológiában jelentek meg.

Azt tartom, hogy ahhoz, hogy igazán jó, mások számára is érthető, élvezhető verset tudjon alkotni valaki - hacsak nem valódi zseni -nem szabad figyelmen kívül hagynia a költőelődök munkáját és teljesítményeit, csak azokra építve lehet tovább lépni. Sőt: megtagadni is csak azt lehet, amit az ember alaposan ismer. Ma a költőnek sokkal nagyobb tudásra (költészeti ismeretre) van szüksége, mint pár száz évvel ezelőtt, és akkor a tehetségről még nem is szóltam. A tehetség és a munka a költészetben is együtt kell, hogy járjon.
2011. óta veszek részt különféle internetes irodalmi fórumok munkájában részben versíróként, majd előbb-utóbb véleményezőként, illetve kritikusként. Több különböző versíró műhelynek voltam résztvevője hosszabb ideig, vagy egy-egy alkalommal, és jelenleg is részt veszek egy műhely munkájában. Irodalmi kritikát nem tanultam, csak önképző módon, saját ízlésemet követve fejlődött ki véleményalkotó vénám. Zavar a versekben a formátlanság, zavar, ha nem szabatos az irodalmi szöveg kifejezésmódja.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned